Javítunk! Türelem…

Kedves Játékosok!

Péntek este 20:00 órakor lezárult a jelentkezési határidő, aki komolyan gondolta, az addigra sikeresen fel tudta tölteni a megoldásokat. Mondtuk, hogy lesz vele munka!

Köszönjük szépen, nagyon sok megoldás érkezett nagyon sok csapattól. Jelenleg is folyik a feladatok javítása, néhány dolgot azért már most elárulhatunk.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a százhalombattai csapatok mellett idén nagyon sok csapat jelentkezett Érd, Diósd, Martonvásár, Ráckeresztúr különböző iskoláiból. Remek kis versenynek nézünk elébe. Ez remek alkalom lesz, hogy a sok új ismeret mellett kicsit egymást is megismerjétek.

A maximálisan elérhető pontszám 122 volt. Ezt nem kis munkával lehetett csak elérni. Sajnos láttunk olyat is, akik minimális erőfeszítést adtak bele a feladatokba (esetleg későn ébredtek), ezért idén úgy döntöttünk, hogy azok a csapatok jutnak be a versenybe, akik legalább a feladatok felét helyesen oldották meg, azaz legalább 61 pontot elértek. Velük találkozunk október 3-án a Dunai Finomítóban az első fordulón.

De hogy kik ők? Holnap reggel kiderül, figyeljétek a honlapot.

0 replies

Hagyj üzenetet

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.