Felszállt a füst!

Kedves Diákok!

Felszállt a füst, avagy elkészült a lista az eredményekkel, amiket az “Eredmények” menüben meg is tudtok nézni.

Néhányatoknál voltak technikai gondok a feltöltéssel – nem jó helyre küldtétek, nem csatoltátok az összes doksit, stb. – de végül  43 csapat jelentkezését tudtuk elfogadni, mindezt 8 iskolából. Nagy örömünkre szolgált, hogy a szélesebb körben meghirdetett versenyre idén már Érdről, Martonvásárról, Ráckeresztúrról is jelentkeztek és be is jutottak csapatok.

Amint tudjátok az első 30 csapat jutott be az első forduló, amihez idén a 120 pontból 84 pontot el kellett érni. Ami nem is volt olyan könnyű, így először is szeretném megköszönni a munkátokat, hogy ennyit áldoztatok rá. Tudjuk hogy nem kevés időtökbe és energiátokba tellet. Nagyon ügyesek voltatok!

Azok se csüggedjenek, akiknek most nem sikerült továbbjutni, reméljük, hogy így is rengeteg hasznos tudással és tapasztalattal lettetek gazdagabbak.

Ha érdekel a feladatok megoldása, itt meg tudjátok nézni:

Megoldás

Mi vár a 30 csapatra?

Igen, itt az ideje ünnepelni, de azért nagyon figyeljetek, mert a továbbiakban sem lesz egyszerű a dolgotok. Tényleg csak a nagyon kemények, elhivatottak tudnak továbblépni. Miért mondom ezt?

Az első forduló, mint azt a határidőnaplónkban láttátok, 2016. október 7-én (pénteken) kerül megrendezésre a Dunai Finomítóban. Az indulási időkről, helyekről később informálunk benneteket.

Az első forduló alkalmával – két turnusban – előadást hallotok és buszos finomítói látogatáson vesztek részt. Ahol nagyon sok érdekes és fontos információkat fogtok hallani. Hogy könnyebb dolgotok legyen, előre elkészítettünk egy felkészülési anyagot, a Ti nyelvetekre leegyszerűsítve, amit ajánlott előre elolvasni.

Az előadás és látogatást követően, még ott  a helyszínen egy tesztet fogtok írni. Aminek témája természetesen az előadás és a buszos kirándulás során elmondottak, ill. a felkészülést segítő segédanyagból is néhány dolog visszakérdezésre kerül. Ezért érdemes, célszerű – a jobb eredmények érdekében – ezt az irományt alaposan elolvasni, a kiemelt mondatokra nagyobb hangsúlyt fektetni.

1. forduló felkészülését segítő segédanyag

Miért van erre szükség? Azért, mert a második fordulót már csak 15 csapat folytathatja. Idén kétszer annyi csapatnak adtunk lehetőséget a bizonyításra, de csak  a legjobbak, legrátermettebbek jutnak el a második fordulóig.

Tehát mit kell most tennetek?

Örülni, büszkék lenni magatokra és feltétlenül elolvasni a segédanyagot. A helyszínen pedig nagyon figyelni!

Tiszta lappal indulunk, vagy hozzuk a pontjainkat?

Jó a kérdés. Jó hírünk az, hogy lenulláztuk a pontjaitokat, innentől kezdve újrakezdődik a pontgyűjtögetés, mindenki nulláról indul.

További jó felkészülést kívánunk nektek és még egyszer köszönjük mindannyiótoknak a munkátokat!

0 replies

Hagyj üzenetet

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.