Itt a beugró forduló!
Tartsatok velünk idén ősszel, mert újra itt a Ki tud többet… verseny!
A beugró fordulóra várjuk csapatok jelentkezését. A részletes versenyfelhívás:
Részvételi feltételek
A vetélkedőre a MOL-csoport Dunai Finomítójának vonzáskörzetében működő általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói jelentkezhetnek, 3 fős csapatokat alkotva. Egy iskola több csapatot is indíthat.
A verseny több fordulóból áll:
- a nulladik, válogató fordulón létszámkorlátozás nélkül valamennyi, a vetélkedéshez kedvet érző csapat részt vehet,
- közülük a legjobban teljesítő csapatok kerülnek be az fordulóba. A továbbjutott csapatoknak fel kell készülnie a kiadott ismeretterjesztő anyag alapján.
- A forduló után már legfeljebb. 15 csapat versenyezhet tovább (pontszámtól függően),
- végül a döntőbe a legjobb 5 csapat jut el.
A vetélkedővel kapcsolatos minden fontos információt – határidőket, beadandó feladatokat, segédanyagokat emailben küldünk el a csapatoknak, illetve az alábbi linken is elérhetőek lesznek: http://molvetelkedo.battanet.hu
Jelentkezés
A jelentkezéshez a csatolt Word dokumentumban található feladatsort kell megoldani, ez a válogató forduló. A megoldásokat a csatolt Excel táblázatba kell beírni, ahol az első lapfülön található a jelentkezési lap, a többi lapfülön pedig a megoldandó feladatok. A versenyre jelentkezni a kitöltött Excel táblázat beküldésével lehet. Beküldési határidő:
- szeptember 29., péntek 20 óra
A kitöltött Excelt az alábbi címre kérjük küldeni a fenti határidőig: MOLVetelkedo@mol.hu
A jelentkezésnél meg kell adni egy csapatnevet (ez a kőolajiparban vagy a kémiában használt megnevezés lehet), illetve a csapat három tagjának nevét, a csapat email elérhetőségét, a felkészítő tanár nevét, email elérhetőségét, valamint az iskola nevét.
A versenyre való jelentkezést minden esetben visszaigazoljuk a csapattagok és a felkészítő tanár felé. A határidőn túl beérkezett jelentkezéseket nem áll módunkban elfogadni.
Tematikus fordulók
A válogatóból továbbjutó csapatokat a további fordulókra személyesen várjuk a Dunai Finomítóban (a diákok és kísérő tanárok szállításáról a vasútállomás és a Finomító között gondoskodunk), ahol a játékos feladatok mellett izgalmas üzemlátogatáson is részt vehetnek. A fordulók tervezett témái és időpontjai:
1. forduló: A kőolaj útja a termeléstől a fogyasztókig | 2025. október 9. (csütörtök) |
Kincskeresés | 2025. október 22. (szerda) |
2. forduló: Megújuló energiák | 2025. november 13. (csütörtök) |
Döntő | 2025. december 4. (csütörtök) |
Díjazás
A tematikus fordulókba jutott minden résztvevő ajándékot kap, továbbá a döntőn résztvevő csapatok mindegyike értékes nyereményekben részesül.
További információk
A versennyel kapcsolatos további információk a http://molvetelkedo.battanet.hu honlapon, illetve az alábbi telefonszámokon érhetők el: Garai Ágnes, tel.: +36 30 488 4931
Várjuk a csapatok jelentkezését!
Beugró feladatsor: 0. feladatsor
Beugró feladatsor megoldásokhoz táblázat: 0.forduló_megoldás_táblázat