Véget ért a döntő
December 1-jén a döntővel ért véget a DUFI-ban az idei vetélkedő sorozatunk, ahol 27 iskolás csapat mérette meg tudását. Nem voltak könnyűek a feladatok, időnként még a sokat látott DUFI-s kollégákat is elgondolkodtatta egy-egy kérdés, de nagyon ügyesek voltatok, és jól teljesítettetek minden akadályt. Szoros küzdelemben végül a százhalombattai Arany János Általános Iskola Hidrogénbontók csapata vitte el a fődíjat, de valójában minden csapat nyert, hiszen rengeteg tudással és élménnyel gazdagodtatok az elmúlt három hónapban – ez a döntő már csak hab volt a tortán.
Nemcsak a játék miatt fontos ez a verseny a DUFI-nak, valójában az a célunk, hogy játékos formában közelebb hozzuk a kőolaj-feldolgozást, és tágabban értelmezve a természettudományok, a kémia szeretetét. Szeretnénk újra köszönetet mondani a csapatok mellett minden felkészítő tanárnak, lelkes szülőnek és drukkernek is, akik az elmúlt hónapokban velünk tartottak.
Sok emlékezetes pillanat volt, jó volt látni az izguló gyereksereget, a csillogó szemeket, amikor megmutattuk nektek a DUFI üzemi területét és a vegyipari tanműhelyt, sok-sok jó élményt viszünk el! Két év múlva folytatjuk, addig is meséljenek a fotók a verseny emlékeiről, még több képet a Képgalériában találtok.
Gyere velünk nyílt napra!
Tetszettek a 2. forduló laboros feladatai?
Ha igen, akkor jó hírünk van! 😊
- szeptemberben vegyésztechnikus szak indul a SZISZKI-ben!
A vegyésztechnikusok mágusok a laborban, nélkülük nincsenek új anyagok, vagy épp környezetvédelem.
Egy igazán izgalmas és kihívásokkal teli szakma!
Jelentkezz ITT az iskola honlapján a november 30-ára és december 7-ére meghirdetett Nyílt Napokra a „Vegyészet ismerkedő foglalkozás”-okra és újra találkozhatunk a Dunai Finomító Vegyipari Tanműhelyében! Várunk szeretettel!
Így készülj a döntőre
December 1-jén a döntőben öt csapat fog versenyezni egymással, és közülük kerülnek ki a dobogósok, akik komoly nyereményekre számíthatnak.
Hogyan készülhetsz, ha szeretnéd, hogy a te csapatod legyen a legjobb? Sokféle feladat lesz, de annyit elárulhatunk, hogy ha az eddigi segédanyagokból alaposan felkészülsz, akkor nem érhet meglepetés 😉.
Emlékeztetőül, itt találod a segédanyagokat:
PowerPoint Presentation (battanet.hu)
A-köolaj-finomítás-technológiái_2023.pdf (battanet.hu)
Ne felejtsd el, hogy a döntőre várjuk a szurkolókat is, jöhetnek az osztálytársak, családtagok, eddig résztvevő csapatok…. GYERTEK SZURKOLNI!
A részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékodat kérjük jelezd az aggarai@mol.hu címen november 24-ig!
Döntőbe jutott csapatok
Ugye már nagyon izgultok, ki jutott a második fordulóból a döntőbe? 😊
Megvannak a továbbjutó csapatok, de szeretnénk MINDEN CSAPATNAK megköszönni azt a sok felkészülést és munkát, amit a vetélkedőbe fektettetek! Nem volt könnyű a második forduló, nehezek voltak a feladatok, de nagyon szépen teljesítettetek, és sok-sok kérdésre jól válaszoltatok. Emellett pedig nagyon szép és különlegesen kreatív kollázsokat készítettetek, leesett az állunk, amikor láttuk, milyen ötletesek lettek 😊.
Szoros küzdelemben a következő csapatok jutottak a döntőbe:
- HÁRMAS KÖTÉS (Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium )
- HIDROGÉNBONTÓK (Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium)
- MESZ (1. Számú Általános Iskola Százhalombatta)
- MOLÁRIS (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)
- RADIO-AKTIVISTÁK (Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium)
Gratulálunk nekik és minden résztvevőnek! A továbbjutók számára a részletes információkat hamarosan küldjük.
A döntő december 1-jén lesz, szeretettel várunk minden eddigi résztvevő csapatot, és a bejutó csapatok osztálytársait, családtagjait, gyertek el minél többen, és drukkoljatok a helyszínen a résztvevőknek!
A részvétel regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, november 24-én 11.00 óráig jelezzétek, ha jönni szeretnétek! Ehhez a lent csatolt táblázatot kell kitöltenetek, és elküldeni az aggarai@mol.hu címre.
Itt a 2. forduló
Hamarosan itt a vetélkedő 2. fordulója, már várjuk, hogy november 17-én újra találkozzunk veletek!
Fontos dolgok, amire kérjük, figyeljetek:
- Figyeljetek nagyon a pontos érkezésre, a későn érkezőket nem lesz módunkban megvárni.
- A fordulóra hozzátok magatokkal azt a kollázst, amit házi feladatként készítettetek.
- Figyeljetek a megfelelő öltözékre, legyen rajtatok zárt, kényelmes cipő (sportcipő) és hosszú nadrág (rossz idő esetén esőkabát).
Az első fordulóhoz hasonlóan ismét külön buszjáratot indítunk nektek, hogy ezzel segítsük a bejutást a Dunai Finomítóba: Érdről és Százhalombattáról érkező csapatokat busz fogja várni a lentebb olvasható helyeken és időpontokban.
A Dunaújvárosból, Martonvásárból és Szigetcsépről érkező csapatok önállóan oldják meg az odajutást, velük külön egyeztettünk erről.
Busz: Érdről és Százhalombattáról érkező csapatoknak
Helyszín | Gyülekező | Indulás | Érkezés |
Érd, Budai úti Taxiállomás | 6:45-től | 7:00 | 7:20-kor Százhalombattára |
Százhalombatta helyszín: BKK parkoló (Kormányablak, OTP alatti parkoló)
|
7:10-től | 7:25 | 7:35-kor Dunai Finomító É-i porta |
Továbbjutók a második fordulóba
Nemrég ért véget a vetélkedő első fordulója, nagyon köszönjük, hogy itt voltatok nálunk, a Dunai Finomítóban, élmény volt személyesen találkozni veletek!
Köszönjük nektek, kedves diákok, hogy készültetek a nulladik és az első fordulóra, és sok-sok energiát beletettetek! Illetve külön köszönjük a felkészítő tanároknak, hogy a napi (nem kevés) munkájuk mellett bevállalták, hogy támogatják a gyerekeket a versenyen való indulásban.
Kijavítottuk a teszteket, és megvannak az első forduló eredményei, ezek alapján a második fordulóba továbbjutó csapatok a következők:
Shell-go-well | ||
Flame fruit | ||
Angyali sav | ||
Ásványolaj | ||
ATOMOK | ||
Golden Love | ||
Hármas kötés | ||
Hidrogénbontók | ||
Kémikusok | ||
Lepárlók | ||
Martonvásári 8.D. Kémikusok | ||
MESZ | ||
MOLáris | ||
MOLekulák | ||
OLAJ | ||
Pakura | ||
Radio-aktivisták | ||
Szén-hidrogén | ||
GRATULÁLUNK A CSAPATOKNAK! 🎉🎈
Érdemes elkezdeni készülődni a második fordulóra: ezt is tesztírással kezdjük, lent találtok segédanyagot hozzá (az az előadás, amit személyesen is hallhattatok az első fordulóban), ha alaposan elolvassátok, akkor jó esélyekkel indultok a következő fordulóban.
Emellett lent látjátok a beadandó feladat leírását is.
A második fordulóval kapcsolatos tudnivalókkal hamarosan jelentkezünk, addig is jó készülődést, és várjuk a beadandó feladatot!
1_forduló_Kőolaj-feldolgozás_20231020
Felkészülés a 2. fordulóra
Nemrég ért véget az első forduló, javában folyik a tesztek javítása, hamarosan megtudhatjátok, kik jutottak tovább.
Közben már érdemes készülődni a második fordulóra is: ezt a fordulót is tesztírással kezdjük, a lenti linken találtok két segédanyagot hozzá (az egyik az az előadás, amit személyesen is hallhattatok az első fordulóban), ha ezeket alaposan elolvassátok, akkor jó esélyekkel indultok a második fordulóban!
Olvasásra fel!
2023 – Első forduló
Nagyon örülünk, hogy itt voltatok, és együtt tölthettünk egy különleges napot az első fordulóban! Sok lelkes diákot láttunk, csillogó szemeket és vidám arcokat, bízunk benne, hogy ti is jól éreztétek magatokat 😉.
Hamarosan jelentkezünk a tesztek eredményével és a továbbjutó csapatok nevével, addig türelmeteket kérjük. Addig is néhány fotó az első forduló hangulatáról, ezeket a Galériában is megtaláljátok.
FONTOS: a beadandó feladat leírását lent találjátok, várjuk a fotókat a kollázsokról november 13-ig.
Találkozunk pénteken!
Várunk benneteket október 20-án, az első fordulóban.
Gyertek kényelmes, réteges öltözetben és lapostalpú cipőben, mert megnézzük közösen a Dunai Finomító üzemi területét is.
A buszok indulási időpontjáról és helyéről korábbi cikkünkben olvashattatok, nagyon fontos, hogy ne késsetek el, mert szoros lesz a program, és a busz nem tudja megvárni a későket.
Ne felejtsd el: az első fordulóban tesztet írunk
Minden továbbjutót értesítettünk róla, hogy az első fordulóban milyen segédanyagból tudnak felkészülni, de emlékeztetőül itt is megtaláljátok:
1_forduló_felkészülési_anyag_2023_ősz.pdf (battanet.hu)
Felkészülni, vigyázz, kész…. október 20-án RAJT az első fordulóban!
Fontos tudnivalók az első fordulóról
Hamarosan itt a verseny első fordulója, mi már nagyon várjuk, hogy találkozhassunk veletek!
Ebben a cikkben három fontos csatolmányt is találtok a tudnivalókról, olvassátok el figyelmesen:
- Buszos bejutás: csatoltunk egy részletes leírást arról, mikor és honnan indulnak buszok, amellyel behozunk benneteket a Finomítóba.
- GDPR nyilatkozat: kérjük, ezt kitöltve, aláírva hozzátok magatokkal október 20-án
- Első forduló programja: csatolva találjátok az első forduló részletes programját
Találkozunk október 20-án a Dunai Finomítóban, izgalmas versennyel, programokkal várunk Benneteket!
1_forduló_program_20231020
Mutatjuk a továbbjutókat!
Sok pályázat érkezett a 0.fordulóra, ami a beugrót jelentette a versenyre. Minden csapat odatette magát, nagy öröm számunkra, hogy láttuk, milyen sokat foglalkoztatok a feladatok megoldásával. A 0. fordulóból az alábbi csapatok jutottak tovább, gratulálunk nekik! 🎉🎈
• Angyali sav
• Ásványolaj
• ATOMOK
• Finomítók
• Flame fruit
• Fúrófejek
• Golden love
• Hármas kötés
• Hidrogénbontók
• Kék Kémiások
• Kémikusok
• Lepárlók
• Martoni VSZM
• Martonvásári 8.D Kémikusok
• MESZ
• MOLáris
• MOLekulák
• OLAJ
• Pakura
• Protonok
• Radio-Aktivisták
• Shell-go-well
• Szénbányászok
• Szén-hidrogén
Hamarosan találkozunk az első fordulóban, mi már nagyon várjuk!
És hogy mi lesz addig a dolgotok?
Lent találtok egy felkészítő anyagot, tanulmányozzátok át alaposan, mert a következő fordulóra ebből tudtok felkészülni 😉.
Az első forduló október 20-án lesz a MOL Dunai Finomítóban, itt személyesen találkozunk minden csapattal. A rendezvénnyel kapcsolatban hamarosan minden információt elküldünk e-mailben a bejutott csapatoknak.
Első forduló felkészülési anyag:
1_forduló_felkészülési_anyag_2023_ősz
Köszönjük a jelentkezéseket!
Köszönjük minden iskolának a jelentkezést, szép számmal indultak csapatok az idei versenyen is, izgalmas vetélkedősorozat lesz!
Hamarosan minden jelentkezőt tájékoztatunk a további lépésekről, addig is türelmeteket kérjük.
Felhívás a 2023-as versenyre
2023-ban újra várunk a MOL Dunai Finomító versenyén, mutasd meg, “Ki tud többet a kőolajfinomításról!”.
A részletes felhívás és a nulladik forduló feladatai a “Versenykiírás” menüpont alatt találhatóak.
Várjuk a jelentkezéseket 2023. szeptember 29-ig!
Újra indul a vetélkedő 2023-ban
Nagy örömünkre szolgál, hogy 2023-ban újra indul a “Ki tud többet a kőolajfeldolgozásról?” c. nagy sikerű természettudományi vetélkedő. 2010, 2012, 2014, 2016, 2018 és 2021 után 2023-ban immár 7. alkalommal kerül megrendezésre a 7. és 8. osztályosok számára meghirdetett “játék”.
Hamarosan láthatod a részleteket, figyeld oldalunkat!