2. forduló tapasztalatai
Kedves „kis” Kémikusok!
Reméljük, ahogy mi is, Ti is élveztétek a 2. fordulót és sok-sok élménnyel, tudással gazdagodtatok játékos, interaktív formában.
Számunkra nagyon sok érdekes tapasztalatot hozott ez a forduló. Először nem gondoltuk volna, hogy egy szabadulószoba játékot képesek leszünk online formában megvalósítani. Nagyon sokat gondolkoztunk azon is, hogy a feladatokat milyen programmal tudjuk leképezni úgy, hogy azok élvezhetők és játékosak is maradjanak miközben ismeretet is szerzünk a tudásotokról, a hallottak elsajátításáról. Úgy érezzük, hogy végül is sikerült megvalósítani a kitűzött célunkat, és egy kellemesen fárasztó, sok érdekes információval és online tapasztalatokkal teli délelőttöt zárhattunk pénteken.
A forduló után visszavonultunk, hogy kipihenjük a pénteki, illetve a verseny forduló előkészítésének fáradalmait, illetve és ez még fontosabb volt, hogy értékeljük a tudáspróbán, valamint a terepgyakorlaton elért eredményeiteket, ami alapján felállíthatjuk a végső sorrendet és meghatározhatjuk azt az 5 csapatot, akik a döntőben számot adhatnak a megszerzett tudásukról. Ne feledjétek, minden, amit most hallottatok, tanultatok, az majd része lesz a vetélkedő döntőjének.
Az eredmény megszületett. Először is gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a 2. fordulóban, hiszen rengeteg információt kellett feldolgoznotok, megtanulnotok. Sikerült. Nagyon kiélezett verseny volt. Minden csapat magas színvonalon teljesített, de sajnos csak 6 csapat juthatott tovább. Igen 6 csapat vehet részt a döntőben, mert ismét pontegyezőség lépett fel.
Hamarosan megtudjátok, hogy kik voltak a legügyesebbek, kik tudnak a legtöbbet a kőolaj feldolgozásról. Velük december 10-én találkozunk majd, a DÖNTŐ-ben.
Figyeljétek a honlapot hamarosan fent lesznek az eredmények.
Üdvözlettel: a Szervezők