Első infók az eredményekről
Kedves „kis” Kémikusok!
A jelentkezési határidő lezárult, akiket érdekel a természettudomány, vagy a feladatok sokszínűsége megfogta, azok a csapatok sikeresen el is küldték a megoldásaikat. Mondtuk, hogy lesz vele munka!
Köszönjük szépen! Nagyon sok csapat érezte úgy, hogy szeretne többet tudni és nemcsak iskolai keretek között bele „szagolni” a kémia világába. Reméljük, hogy a beugró feladatsorral meg tudtuk mutatni, hogy a kémia milyen változatos lehet, milyen sok területe is van.
Jelenleg a feladatok javításában vagyunk nyakig. Még egy kis türelmet kérünk, de jó hírrel szolgálhatunk, mert a mostani állás szerint úgy látjuk, hogy mai nappal be tudjuk fejezni a beugró feladatsorok pontozását.
Néhány dolgot azért már most elárulhatunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy a százhalombattai iskolákból idén – a járványhelyzet ellenére – is nagyon sok csapat jelentkezett, mellettük szép számban képviseltetik magukat az érdi és a diósdi iskolák is. Ebben az évben Dunaújváros felé is megnyitottuk kapuinkat, annak érdekében, hogy minél több diák felé vigyük el a kémiában rejlő érdekességeket, kihívásokat, és akár munkatársakként köszönthessük őket később. A dunaújvárosi diákok kaptak is a lehetőségen és több csapattal is neveztek.
A maximálisan elérhető pontszám 110 volt. Ezt nem kis gyűjtőmunkával, számolással, ötleteléssel, kísérletezéssel, azaz sok-sok befektetett energiával lehetett csak elérni. Annyit elárulhatunk, hogy nem egy csapat közel volt a maximális pontszám eléréséhez. De hogy mely csapatok jutottak be az 1. fordulóra? Holnap reggel kiderül, figyeljétek a honlapot. Velük találkozunk majd október 22-én a Dunai Finomítóban. A járványhelyzetre való tekintettel fent tartjuk a jogot a helyszín megváltoztatásában, akár online megtartásában.
Reméljük, hogy a 2021-es év is olyan remek versenyt hoz nektek, amilyen ügyesek voltatok a beugró feladatok kitöltésénél.